A HÁZASSÁG TEOLÓGIÁJA
Christopher West
A Katolikus Egyház a 20. században egyre többet beszélt a házasság teol-járól, kezdve XI. Piusz Casti Connubii enciklikájával, a II. Vatikáni Zsinat tanításán és VI. Pál Humanae Vitae enciklikáján keresztül II. János Pál írásaiig és eredeti meglátásáig. A Katolikus Egyház házasságról szóló 2.000 éves tanításának több, mint 2/3-a II. János Páltól származik.
II. Vatikáni Zsinat jellemvonása, hogy a pusztán „jogi” bemutatás helyett személyeses megközelítést használ. Más szavakkal mondva nemcsak a „kötelességkről” és jogokról” beszél a házasságban, hanem a felek bensőséges, egymás közötti szeretetéről. „Ez az egyszerre emberi és isteni természetű szerelem a házastársakat szabad és kölcsönös gyöngéd érzelemmel és tettekkel bizonyított önajándékozásra vezeti, és egész életüket áthatja; sôt nagylelkű tevékenysége által maga is tökéletesedik és növekszik. Messze fölülmúlja tehát a pusztán erotikus vonzódást, mely ha önzésbôl fakad, gyorsan és szánalmasan elenyészik.” GS 49
Az „egyszerre emberi és isteni” házastársi szeretet bemutatása a házasság teológiájának feladata. Kezdjük a II. Vatikáni Zsinat és a Kánonjog tanításával.
A házasság fogalma
A házastársi szeretet és élet bensôséges közössége, melyet a Teremtô alapított és törvényeivel körülvett, a házassági szövetség, azaz a visszavonhatatlan személyes beleegyezés által jön létre. Így az emberi tettbôl, mellyel a házastársak kölcsönösen átadják és elfogadják egymást, Isten rendelésébôl szilárd intézmény keletkezik a társadalom színe elôtt is; ez a szent kötelék mind a házastársak és a gyermek, mind a társadalom javát tekintve nem az emberi szabad akarattól függ. (GS 48)
Bensőséges élet- és szeretetközösség: a házasság a legszorosabb, legbensőségesebb emberi barátság. Magában foglalja, hogy az ember egész életét megosztja házastársával. A házasság kölcsönös alárendelése annyira bensőséges és teljes, hogy a pár – egyéniségük elvesztése nélkül – egy test és egy lélek lesznek.
Kizárólagos élet- és szeretetközösség: a 2 személy bensőséges közössége olyan, amely kizár mindenki mást. Ez teljes hűséget követel meg a házaspártól. Ez a kizárólagosság lényeges a gyermekek java miatt is.
Felbonthatatlan élet- és szeretetközösség: a férj és feleség nem múló érzelem vagy csupán erotikus hajlam miatt köt szövetséget, az önző cél hamar elenyészik. Hiteles szeretetből kötnek szövetséget erős és visszavonhatatlan akarattal. Egységüket betetőzi a házastársi kapcsolat egysége, ami széttörhetetlen köteléket ad a párnak. A megkereszteltek számára ezt a köteléket megpecsételi a Szentlélek, és abszolút felbonthatatlan lesz. Az Egyház nem annyira azt tanítja, hogy a válás rossz, hanem, hogy az lehetetlen.
A házasság férfi és nő szövetsége: a nemek kiegészítése a házasság lényege. Ezért lehetetlen az azonos neműek házasságának elismerése.
A házasság a Teremtő szándéka: Isten a házasság szerzője. Ő véste belénk a házasságra szóló hívást, aki férfinak és nőnek teremtette az embert. A házasságot Isten törvényei szabályozzák, amelyet húségesen ad át az Ő menyasszonya, az Egyház. Az ember így nem változtathatja meg a házasság értelmét és célját.
A házasság a férj és feleség javáért van: „Nem jó az embernek egyedül lennie!” (Ter 2,18) A férfi és a nő összeköti életét a házasságban a maga javáért, a közös jóért, azért, hogy gazdagítsák egymást, s végső soron, hogy elnyerjék az üdvösséget. A házasság a legalapvetőbb kifejezése annak a hivatásnak, hogy szeressünk minden Isten képmására teremtett embert.
A házasság a gyermekek nemzésére és nevelésére irányuló közösség. „A házasság intézménye és a házastársi szerelem természetszerűleg a gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és ezekben teljesednek be.” (GS 48) A gyermekek a házastársak kölcsönös szeretetéből származnak. A gyermekvállalás kifejezett kizárása ellentmond a házasság természetének és céljának.
A házasság szövetség. A házasság része egy törvényes megegyezés, ugyanakkor a pár szövetsége is, amely erősebbé, szetebbé teszi közösségüket. A szövetség több a jognál és a felelősségnél. A szövetségség által a házaspár meghívást kap, hogy megossza Isten szabad, teljes, hűséges és gyümölcsöző szeretetét.
A házasság szentség: Két megkeresztelt házassága hatékony jele a Krisztus és az Egyház közötti egységnek. Egy keresztény és nem-keresztéány házasságát „jónak és természetesnek” ismeri el az Egyház, s bár az nem szentség, részesül a szentségi házasság javaiban és céljaiban.
A házasság Isten tervében
A Szentírás azzal kezdődik, hogy Isten megteremti a férfit és a nőt saját képmására és hasonlatosságára, s a „Bárány menyegzői lakomájának” képével fejeződik be. A Szentírás úgy beszél a házasság intézményéről és annak értelméről, hogy azt Isten adja. A nehézségek a bűn miatt vannak. Az Ószövetségben Isten úgy írja le szeretetetét, mint a férfj szeretetét menyasszonya iránt. Az Újszövetségben Krisztus által testet ölt ez a szeretet. Krisztus úgy jön el, mint mennyei Vőlegény, hogy felbonthatatlanul eggyé legyen menyasszonyával, az Egyházzal.
A házasság nem periférikus kérdés a keresztény életben. II. János Pál pápa mondja: Ezen a világon nincs tökéletesebb és teljesebb képmása Istennek, aki Egység és Közösség.
Sőt még messzebb megy a szentatya, amikor azt mondja, nem érthetjük meg a keresztény misztériumot, csak ha emlékezünk arra a „nagy titokra”, amely a férfi és a nő teremtésében és a házastársi szeretet hivatásában is benne van. Hasonlattal élve Isten örök terve, hogy „házasságra” lépjen velünk (l. Oz, 2,19) Ezt az örök tervet azáltal mutatja meg nekünk, hogy férfinak és nőnek teremtett és házasságra hív.
Férfi és nő: a Szentháromság képmása
Az emberi személy Isten képmására van teremtve (l. Ter 1,27). II. János Pál pápa hatalmas előrelépést hozott a katolikus gondolkodásban, amikor ezt a képmás szerepet nemcsak az emberiségre és az egyénekre vonatkoztatta, hanem a férfi és a nő közösségére.
„Az Isten szeretet: benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a sajátképmására teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a közösségre, s ugyanezért felelős is értük. Így a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása. A keresztény kinyilatkoztatás két sajátos módot ismer a szeretet azon hivatásának teljesítésére, amely az emberi személyt teljes egészében érinti: a házasságot és a szüzességet. A maga sajátos módján mindkettő hiteles megnyilvánulása az ember végső igazságának, annak az igazságnak, mely szerint az ember "Isten képmására teremtetett".” (Familiaris Consortio 11)
Így a házasság és a keresztény cölibátus nem szemben áll egymással, ugyanabból az őszinte önajándékozó „jegyesi” szeretetre szóló hívásból fakad. Bizonyos értelemben minden férfi hivatása, hogy férj és atya legyen. S minden nő arra hivatott, hogy feleség és anya legyen. Ezért a férj, feleség, atya, anya, testvér kifejezések alkalmazható a családi és szűzi hivatásra egyaránt. A kettő különböző, de egymást kiegészítő utak, s eggyé tesznek minket Isten családjában.
A házasság a földön előképe a mennyei szeretet és közösség valóságát. Amikor Krisztus egyeseket a cölibátusra hív „Isten országáért” (Mt 19,12) arra hív, hogy „ugorják” át azt a házasság szentségét és éljék meg azt az egységet, amely egyedül képes betölteni az embert: Krisztus és az Egyáz mennyei házasságának közösségét.
Házasság: szentsége Krisztus és az Egyház szentsége
A keresztények házassága szentség a jegyesek keresztsége miatt. Más szavakkal a házasság élő jele a Krisztus és az Egyház szeretetének. A házassági íréretet a mindennapi elköteleződésben élik meg, különösen is az „egy test” közösségében. Amint azt Szent Pál mondja: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek« . Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!” (Ef 5,31-32)
Mivel a férj és feleség „egy test” közössége „kezdettől” előrevetíti Krisztus és az Egyház igazságát ezért beszél úgy II. János Pál pápa a házasság szentségéről, mint alapvető szentségről. „Az Újszövetség minden szentsége bizonyos értelemben a házasságban találja meg prototípusát.” (Általános kihallgatás -, 1983. Jan. 5.) Ezért a keresztség „menyegzői fürdő” (Általános kihallgatás – 1982. Okt. 20.) és az Eucharisztia a „Vőlegény és Menyasszony szentsége”. (KEK 1617) Amikor Krisztus testét magunkba fogadjuk titokzatos módon, mint egy vőlegényt, akkor új élet fogan meg bennünk – a Szentlélekben való élet. Ugyanez a Szentlélek teremti meg a jegyeseket egyesítő köteléket a házasság szentségében.
Ez az a mély misztérium, amelyben a házasság részesül. Az Eucharisztia tehát a keresztény házasság igazi forrása. „Az eucharisztikus ajándékban találja meg a keresztény család életének alapját és "közösségének", valamint küldetésének "lelkét.” (Familiaris Consortio 57), vagyis azt a szeretetet, ahogy Isten szeret.
A házastársi ölelés
Az Egyház úgy erősíti meg a házassági köteléket, hogy a felek megfelelő módon kölcsönösen kifejezik, hogy önként, szabadon kötnek házasságot. A szexuális egység ezt beteljesíti, megpecsételi, tökéletessé teszi. A szexuális egyesülés akkor azt jelenti, hogy a házassági ígéret testet ölt. A testi egység az a nyelv, amelybe belevéste Isten a házasság szövetségét: amely szabad elköteleződés a felbonthatatlan szeretetegységre, ami hűséges és nyitott a gyermekekre.
Ha a felek szexualitásuk megélése által szándékosan ellentétesen cselekszenek, akkor a házastársi intimitás kevesebb lesz annál, aminek Isten akarja. Milyen egészséges egy házasság, ha a jegyesek rendszeresen hűtlenek fogadalmukhoz? A felek ilyenkor ahelyett, hogy megújítanák házastársi ígértüket, ellentmondanak annak. És milyen egészséges lehet egy házasság, ha a felek
Ha az Egyház gyakran vitatott szexuális erkölcsi tanítását ezzel a szemmel nézzük, akkor az nagyon világos lesz. Mint minden más szentség, a szexuális egység (mint a házasság szentségének beteljesedése) Isten életét és szeretetét jelzi.
A szexuális egyesülés, amely szabad, totális, hű és nyitott az új életre (vagyis a testi egység igazán kifejezi a házastársi ígéreteket) akkor Krisztus és az Egyház közösségét jelzi és abból részesedik. A maszturbáció, a paráználkodás, a házasságtörés, a szndékos sterilizáció, a homoszexuális tettek stb. – egyik sem jelzi és adja vissza pontosan Krisztus Egyház iránti szeretetét. Ezek nem házastársi magatartások. A szexuális egység a házasság beteljesedése legyen „emberi” és „természeténél fogva alkalmas a gyermekek nemzésére”. (CIC 1061)
A házasság és a bűn által okozott rendetlenség
A nagyszerű házasság képét gyakran cinizmussal és ellenállással fogadják. Amikor Jézus a házasság felbonthatatlanságáról beszélt, még tanítványai is azt mondták: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” (Mt 19,10)
Egyetemes tapasztalat, hogy a házasságot nehézségek övezik. ’ Miként hitünk mondja, e rendetlenség, amelyet fájdalommal tapasztalunk, nem a férfi és a nô természetébôl, nem is kapcsolatuk természetébôl, hanem a bűnbôl származik. Az ősbűn -- mint Istennel való szakítás -- elsô következményként a férfi és a nô eredeti közösségének megtörését vonta maga után. (KEK 1607)
A történelem megerősíti a Teremtéstörténetben található szívszorító történetet, hogy az Isten iránti engedetlenségből pusztító rendetlenség fakad a nemek között. A férfi és nő közötti különbségek inkább feszültséget és megosztottságot okoznak, mint egymás kiegészítését eredményeznék és közösséget teremtenének. A nemi vonzódás, amit Isten eredetileg mint erőként adott, hogy az ember úgy tudjon szeretni, ahogy kell a bűn miatt a saját élvezet utáni vággyá lett mások terhére.
Mindez mély személyes sebeket ejt a férjeken és a feleségeken és a gyermekeiken, akik viszont úgy nőnek fel, hogy a bukott szülők magatartását követik. Így könnyű elveszíteni a házasságba vetett hitet. Még Mózes is megengedte az emberi gyöngeség miatt a válást. Jézus ezt mondja: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt.” (Mt 19,8)
Krisztus képes helyreállítani Isten házasságra vonatkozó kezdeti tervét, mint normát, Ő képes elvenni „szívünk keménységét.” A kánai menyegzőn művelt csodája a házasság megváltása volt. Ha a pár életében „fogytán a bor”, amire szükség van, hogy Isten terve szerint éljék meg házasságukat, Krisztus azért jött, hogy túláradó bőségben „helyreállítsa a bort.” (Jn 2)
Meghívás a megtérésre
Ha a férfiak és nők úgy élnék meg a házasságot, ahogy Isten azt „kezdetben” akarta, akkor mindig elutasítanák azt, amit szembe áll Isten tervével és szüntelen alávetnék magukat a megváltás kegyelmének. Krisztus keresztje így az Egyház házasságról szóló teológiájának középpontjában van.
Mivel a férfi és a nő először Istentől fordult el, ez eltorzította egymással való kapcsolatukat, s ebben az értlemben a házasság azt kívánja, hogy radikálisan visszatérjünk Istenhez. Így a házasság teológiája nem csak informális, hanem mindenekelőtt transzformális lesz. Arra hívja a párt, hogy állandóan törekedjen a személyes megtérésre. És csak akkor, ha a házasok megtagadják magukat és felveszik keresztjüket, hogy kövessék Krisztust, akkor lesznek képesek megtapasztalni a házasság igazi örömét, amivel Isten el akarja árasztani őket.
A házasság ls családi élet – mondja II. János Pál – „a jó és gonosz, az élet és halál, a szeretet és a szeretetlenség harcának középpontjában áll.” (Levél családoknak 23). A házasság igazságát megélni egy nehéz küzdelem, még azoknak is, akik érkölcsileg nevelik magukat. A lelki harc lényege, hogy először ellen kell állnunk a gonosznak (a világban és önmagunkban) és úgy kell szeretni egymást, ahogy Krisztus az Ő mennyasszonyát, az Egyházat.
Örömhír a világnak
A történelem népekről beszél, akik eltávolodtak az Egyháztól, mert nem értenek egyet azzal, amit az a házasság természetéről és céljáról mond. Az ádáz küzdelem ellenére, ami a jelenben is zajlik, az Egyház szilárdan hirdeti tanítását. Miért ilyen makacs az Egyház? Mert a házasság Isten szeretetnek elsődleges szentsége. Ha kevesebbet állítanánk a házas szeretet természetéről és értelméről, akkor Isten szeretetének természetét és értelmét kicsinyítenénk le.
Szinte úgy tűnik, lehetetlen megélni azt, amit az Egyház a házasságról tanít! „Embernek ez lehetetlen, de Istennel minden lehetséges.” (Mt 19,26) Amikor életünket alárendeljük a megváltás kegyelmének, akkor lehetséges megismerni azt az örömet és szabadságot, amely abból fakad, hogy megéljük igazi emberségünket, mint azt, hogy Isten képmásai és hasonmásai vagyunk. Tényleg lehetséges a férfiaknak és nőknek, férjeknek és feleségeknek helyreállítani a megfelelő egyensúlyt és a kölcsönös odaadást kapcsolatukban.
Ez az evangélium örömhíre. A Szentlélek kiáradt szívünkbe (Róm 5,5). A szeretet Lelke Krisztus keresztjét gyümölcsözővé teszi életünkben és képessé tesz arra, hogy megéljük a házasság teljes valóságát. Az Egyház sohasem szűnik meg hirdetni az üdvösség örömhírét!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu 2. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL. ► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI! mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu 3. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés ► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal. munkaeroberles.hupont.hu 4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház! ► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit. malyiszallas.hupont.hu 5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest ► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját. meszarosredonyos.hupont.hu 6. Medencefűtés ► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával. medencefutes.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 7. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 11. Miley Cyrus:) ► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt! crazyladys.hupont.hu 12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 13. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 17. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 19. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu 20. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 22. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 23. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu ► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon! imadjukselenat.hupont.hu 25. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 26. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 27. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka mercedes-alkatreszek.hupont.hu 28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 29. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 30. tuti receptek ► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt konyvesrecepteket.hupont.hu 31. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 32. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK! ► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT! meregtelenites.hupont.hu 33. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 34. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 36. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 38. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 39. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 40. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 41. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 42. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ ► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE! fence.hupont.hu 43. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 44. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu 45. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 46. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu 47. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok ► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről? linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu 48. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 49. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON ! mindentbekeritek.hupont.hu 50. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 51. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár ► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246 panoramaapartman.hupont.hu ► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA soderdepo.hupont.hu 53. PRO-SPORT 2 ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. prosport-ketto.hupont.hu 54. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO seat-alkatreszek.hupont.hu 55. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít.. ► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít. szentrita.hupont.hu 56. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 57. VICTORY DEKOR ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 58. PASSO ► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA... passo.hupont.hu 59. PRO-SPORT 3 ► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC pro-sportharom.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 61. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/ zsuzsannamama.hupont.hu 62. Scarlett..."Holnap új nap virrad"... ► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet... scarlett.hupont.hu 63. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok ► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére bardudvarnok.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 65. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 66. Lindyke oldala ► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road lyndy.hupont.hu 67. DÖRMI KERTÉSZET ► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik. dormikerteszet.hupont.hu ► Magyarország települései képeslapokon mokepeslapok.hupont.hu 69. SATVEDA ► IGAZTUDÁS sadvidya.hupont.hu 70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. kreativcikkek.hupont.hu 71. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 72. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu 73. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-) ► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni! biblikusrejtvenyek.hupont.hu 74. Lili Kata Nóra ► Nem adjuk fel!!! likano.hupont.hu 75. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!