Maga László holnapja

NINCS SZEBB, MINT TALÁLKOZNI KRISZTUSSAL, ÉS KÖZÖLNI ŐT MÁSOKKAL!

4. LELKI RESTSÉG & JÓBAN VALÓ BUZGÓSÁG

 

 

Bevezetés

         Egy olyan főbűnről elmélkedünk ma, amelynek számtalan keresztény az áldozata, ugyanakkor nem is gondolnak rá, nem is zavarja őket.

 

Restség       (Acedia)

         A Teremtő munkára alkotott minket, azért helyezett minket a világba, hogy az ember azt „művelje és gondozza azt” (Ter 2,15).

A restség a hanyagságot és tétlenséget jelent. Az ebben szenvedő nem valósítja meg a Teremtő akaratát.

„Eredj a hangyához, ó rest, és szemléld az ő útjait és tanulj bölcsességet!” (Péld 6.6)

        

         A Biblia és szentatyák elítélik és rámutatnak, a restség sok más bűn forrása is lehet.

         „Sok rosszat tanít a heverés!” (Sir 33,29)

         Aranyszájú Szent János – A restség oly fészek, melyben minden gonoszság életre kel.

         Nagy Szent Gergely – A restség anyja minden botlásnak.  

 

         A restség egyik formája a lelki restség: közömbösség Isten és lelkünk iránt.

 

         Újszövetség

         „A fejsze már a fák gyökereihez ér, s azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik!” (Mt 3,10)

         Gonosz és lusta szolga megbüntetése (Mt 25)

 

Művészettörténeti ábrázolás - Alvó férfialak szamárháton

 

         E bűnös hajlam a lelki erő hiányát jelentette, ami a középkori gondolkodás szerint alapvető dolog.

Istentől kapta életét a világ és az ember, Ő gondoskodik rólunk és Hozzá térünk vissza. Alapvető, hogy teljes szívvel, lélekkel, akarattal, egész lényünkkel szeressük Őt. Ezt a folyamatot akadályozza a lelki restség.

A lelki restségben az akarat megmérgeződik, elgyengül. Mennyire jellemző ez a szekularizált világban. Oly távolinak tűnik Isten, hogy sokan nem törődnek a halállal, a halhatatlansággal, az Ő akaratával.

 

Pl. Kényelmes felnőttek; hajszolt felnőttek; kényelmes gyermekek

 

Szent Ágoston – Sohasem lesz az a mennynek polgára, aki itt a restség barátja!

          Szent Bernát – A lelki restek élete egyenesen a pokolba tart.

        Karl Barth – A legsúlyosabb a főbűnök között.

 

Amikor valaki egyértelműen Istentől távolodik, akkor jó esély van arra, hogy élete romba dől és visszatér a helyes irányba. Amikor viszont valaki egyszerűen megáll, egyféle lelki sekélységben él, se nem hideg, se nem meleg, akkor van a legnagyobb veszélyben.

 

Nagy Gergely és Aquinói Tamás szerint a rest menekül. A menekülés Isten elől, a lelkünkkel való törődés elől különféle formákban fejeződik ki: a szellem csapongó nyugtalansága; bőbeszédű fecsegés; kielégíthetetlen kíváncsiság: fegyelmezetlenség; benső nyughatatlanság; tompa közönyösség; kishitűség; furcsa jóakarathiány mások iránt és állandó zúgásmorgás minden ellen, ami elevenünkre tapint, a nyüzsgés, az elfoglaltság.

          Dante Isteni színjátékának közepén találkozunk ezzel a bűnnel, a Purgatórium 4. szintjén. A resteknek futniuk kell.

 

Úgy jöttek, sarlós útjukon kerengvén,

ezek, mert bölcs szeretet s szent kívánat

sarkantyuzá lépésük, nem pihenvén.

Tüstént elértek, oly igen futának,

nyomunkba hágva csapatuk tömegje,

ketten elül - szavukba’ sírt a bánat:

„Mária késés nélkül ment a hegyre! (18. ének)

 

           Mária buzgó volt, szívében ott égett a vágy, hogy megossza, amit Isten vele tett. Ellentétje a resteknek.

 

         Példa - Damján Péter tanítás mellett lelki rest lett. Felismerve mondta: Mit használ, hogy az emberek nagyra becsülnek? Miért nem gondolkodsz lelked üdvének munkálásáról? Tán a jövő évre akarod-e munkát halasztani?

         Joseph Bernardin bíboros (+ 1996), Chicago érseke, a Katolikus Püspöki Konferancia elnöke. Egyszer egyházmegyéjének fiatal papjai elmondták, hogy nem törődik eleget lelki életével, nem az imádság embere. Először rosszul esett neki, majd amikor belátta, hogy ez igaz, minden nap kezdetén egy órát imádkozott, nem számított, milyen fáradt, milyen elfoglalt, mennyire nem tud odafigyelni. Élete végén két nagy keresztet hordozott: a vádat, hogy feloldja a szexuális bűnök elkövetőjét és egy hasnyálmirigy-daganat betegségét, amely végül is véget vetett földi életének. Ő őszintén, jósággal, humorérzékkel és a megbocsátás lelkületével viselt mindent.

 

Jóban való buzgóság   (Industria)

         Istennek szívesen és örömest szolgálunk, dicsőségét erőnkhöz képest előmozdítjuk és minden kötelességünket híven teljesítjük.

         „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” (Lk 13,24)

         „Legyetek lélekben buzgók, az Úrnak szolgálók!” (Róm 12,11)

 

         Szentírási példák

         Lev 21,18 Sánta nem lehetett pap, mert Istenhez sietve kell járulni - Szűz Mária – Jézus - Apostolok

         Aranyszájú Szent János – Ó, mikor fogunk már egyszer annyit adni Istennek, mint amennyit a világnak adtunk; mikor fogunk az égért annyit tenni, amennyit a földért tettünk; mikor leszünk oly buzgók a jóban, amilyen szorgalmasok voltunk a rosszban?

          Szent Ágoston – Isten, aki megteremtett téged beleegyezésed nélkül, nem üdvözít beleegyezésed nélkül.

         Szent EfrémTe mintegy kereskedésre vagy hivatva; gondod legyen hát rá, hogy a gyöngyöt el ne veszítsd, kincsedet az ellenség el ne rabolja, hajód rakományával együtt el ne merüljön, s üres kézzel ne kelljen az örökkévalóság partjain kikötni.

          Szent Anzelm – Gondoljátok meg, hogy a ti utatok az ég felé vezet, a ti Uratok és barátotok Jézus Krisztus, aki ott vár, s oda hív meg benneteket! Amíg éltek, haladtok előre, csakhogy vagy fölfelé, a mennyországba, vagy lefelé a pokolba, már amint jól vagy rosszul éltek.

 

           Pázmány PéterJézus korában sok egyszerű lélek szomjúhozta az Üdvözítő tanítását és fáradhatatlan munkával kereste, és fájdalmas szemmel nézem, a mi késedelmes restségünket, álmos puhaságunkat, jóra való tunyaságát. Amazok a városokat elhagyták és messzire fáradtak Krisztus után, mi pedig házunk mellett, városunk közepén álló templomba is restellünk belépni.

Amazok munkájukat félbehagyták, hogy Krisztust keressék és kövessék, mi egy kis alkalmatlanságért, egy kis hasznocskáért az isteni szolgálatot hátra hagyjuk, mintha dolgaink között utolsó volna lelkünk üdvössége… Az isteni szolgálatban és üdvösségünk keresésében nem ímmel-ámmal, nem lágyan, restül és álmos szemmel, hanem éberen és szorgalmasan kell munkálkodnunk…

Á, szégyenség! Á gyalázat! Egy kevés haszonért szorgalmasabban szolgálnak sokan az ördögnek, hogy sem Istennek mennyországért! Gyorsabbak sokan a halálra, mint az életre…

1.Isten szolgálatát mindenekelőtt nagyra becsüljük. A mennyei boldogságot egy darab sáron, Istent e világon el ne cseréljük! Aquinói Tamást megkérdezte nénje, mint üdvözülhet? Azt felelé: Ha akarod! Aki a világ dolgait akarja, ha eléri, megunja és többet akar. Aki megízleli a lelki dolgokat, megelégszik kívánsága. 2. Előttünk állnak a szentek példái, kövessük őket. 3. Minden napot utolsónak tartsunk és úgy viseljük magunkat, mintha ma kellene kimúlni a világból. Minél tovább élünk, annál szorgalmasabban szolgáljunk Istennek, tudván, hogy közelebb vagyunk a naphoz, amelyen Eleibe kell menni. 4. Isten minket azért teremtett e világra, azért bélyegzett meg minket a szent keresztségben, hogy Őneki hűen szolgáljunk és elnyerjük a megígért boldogságot. Gondolj arra gyakran, mit ígértél Istennek! Azt-e, hogy az ördögnek és a világnak szolgálsz? Azt-e, hogy naponként Istent bosszantod és lelkedet rútítod? Isten tégedet az Ő dicséretére teremtett. Ez a te életed célja, ez a te hivatásod!    (Prédikáció a jóra való restség ellen; Hogy Istennek szorgalmatosan kell szolgálni)

 

Befejezés

         Mit sántikáltok? Mit restelkedtek? Ha Isten az Uratok, Neki szolgáljatok! Ne sétáljatok, hanem siessetek, ne ballagjatok, hanem fussatok Krisztus után, hogy e világon vigasztalást vegyetek, azután a mennyei boldogság bőségével beteljetek! (Pázmány Péter)






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu

2. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.

► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!

mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu

3. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés

► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.

munkaeroberles.hupont.hu

4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

6. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

7. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

13. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

17. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

19. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

20. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

21. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

22. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

25. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

26. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

27. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

29. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

30. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

31. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

32. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

33. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

34. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

35. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

36. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

37. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

38. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

39. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

40. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

41. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

42. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

43. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

44. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

45. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

46. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

47. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

48. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

49. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

50. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

51. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

52. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

53. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

54. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

55. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

56. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

57. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

58. PASSO

► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

passo.hupont.hu

59. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

60. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

61. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

62. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

63. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

64. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

65. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

66. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

67. DÖRMI KERTÉSZET

► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik.

dormikerteszet.hupont.hu

68. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

69. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kreativcikkek.hupont.hu

71. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

72. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

73. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

74. Lili Kata Nóra

► Nem adjuk fel!!!

likano.hupont.hu

75. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 23
Heti: 73
Havi: 105
Össz.: 51 783

Látogatottság növelés
Oldal: 4. Lelki restség és jóban való buzgóság
Maga László holnapja - © 2008 - 2026 - magal.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »