Maga László holnapja

NINCS SZEBB, MINT TALÁLKOZNI KRISZTUSSAL, ÉS KÖZÖLNI ŐT MÁSOKKAL!

TÍZPARANCSOLATOLAT - Bevezetés

 

 

Bevezetés

         A keresztény erkölcstan megtanít arra, hogyan éljünk. Isten törvényeket adott nekünk: a lelkiismeret benső törvényét, s kinyilatkoztatott törvényeket (ÓSZ: Tízparancsolatolat – ÚSZ: főparancs). Keresztény szemmel tekintsük át a Tízparancsolatot.

 

1. Története

         Isten - miután választottait kivezeti Egyiptomból, a rabság földjéről - szövetséget köt a néppel a Sínai-hegyen. 10 „szót”, „igét” ad nekik, melyet meg kell tartaniuk. Ennek történetét olvashatjuk a Kiv 20,1-17-ben, s ezt idézi föl halála előtt a visszatekintő és népet intő Mózes a MTörv 5,6-22-ben.

 

2. Miért adja Isten a Tízparancsolatot?

  • Földi élet

         E parancsokat megtartva lesz emberi az életünk. (Minél messzebb kerülünk Istentől, annál embertelenebb lesz az életünk. A 7. nap megszentelése nélkül több lesz a szívinfarktus, a korai halál, a felbomlott család; a 6. parancs nélkül több lesz a nevelőotthon, az abortusz, az AIDS; a 7. parancs nélkül rettegnünk kell, hogy mikor ütik agyon az embert, vagy árusítják ki felelőtlenül egy ország nemzeti kincseit stb.)

 

  • Emberiség jövője

         Akkor lesz jövője az emberiségnek, ha megszelídülünk és szeretetben élünk. Az erőszak, szeretetlenség, önzés következménye a pusztulás (l. háborúk, gyermekvállalási kedv csökkenése stb.)

 

  • Örök élet

         Mt 19,17-22: Gazdag ifjú története: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus válasza: „Tartsd meg a parancsokat!” A parancsok szerinti élet vezet az üdvösségre.

 

 

3. A Tízparancsolatolat a Szentírásban és az Egyház életében

  • Ószövetség

         A választott nép számára a legfontosabb törvény. Ha megtartják azokat, akkor Isten áldásában lesz részük, s osztályrészük lesz a megmaradás és a jövő; de ha nem engedelmeskednek, akkor sorsuk átok és halál lesz. (A zsidó sorsát, mint hittörténelmet tekinti.)

 

  • Újszövetség

         Jézus is megtartja a Tízparancsolatot, és értelmezi azt a hegyi beszédben (Mt 5-7). Így foglalja össze: „Szeresd Uradat Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Ez a legfőbb parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mt 22,37-39)

 

  • Az Egyház életében

         Mindig a Tízparancsolatolat az erkölcsi élet alapja, amelyet Krisztus tanítványainak meg kell tartaniuk!

 

           Aquinói Szent Tamás – Törvények: (1.) a természettörvény, az Istentől belénk oltott fény, (2.) az ördög törvénye, amely eltántorít a parancsok megtartásától, és a Szentírás törvénye, amelyeket lehet (3.) félelemből, a pokol büntetésének megfontolásából tenni, (4.) de szeretetből is. (Előadások a Tízparancsolatról)

 

4. Általános megjegyzések

  • Felosztása

         Két részből áll: az első 3 az Istennel, a másik 7 az embertárssal kapcsolatos törvényeket mondja el. Azt kéri általuk Isten, hogy szeressük Őt és embertársainkat.

         A két rész szorosan összetartozik. Először tisztáznunk kell, hogy kicsoda számunkra Isten: ha Ő Atyánk, akkor a másik ember a testvérünk, akit szeretnünk kell. Ez viszont csak Isten kegyelmével lehetséges!

 

         A katolikus egyházban Szt. Ágoston felosztását követjük és rövidebb formában fogalmazzuk meg a parancsokat; míg a protestáns és az ortodox egyházak szóról-szóra idézik a parancsokat és másként osztják fel azokat (Az 1. parancsot két részre bontják, a 9-10. parancsokat pedig egynek tekintik).

 

 

  • Nyelvtani megjegyzések

         E/2-ben íródnak, ami mutatja, hogy Isten személyesen nekem mondja és tőlem kéri számon ezeket a parancsokat. Elsősorban magamért vagyok felelős, csak utána másokért!

 

         Az 5. parancstól kezdve csak felszólító módban, hanem jövő időben is fordíthatjuk a héber szöveget. „Te nem fogsz ölni! Te nem fogsz házasságot törni! Te nem fogsz lopni!”

         Aki Istenhez tartozik, az nem a rosszat, hanem a jót teszi, nem rombol, hanem épít!

 

5. Ellenvetések a Tízparanccsal kapcsolatban

         a/ Szabadok akarunk lenni, miért parancsolgat nekünk Isten?

         Isten szeret minket és oltalmazni akar. Szeretetből adja a Tízparancsolatot, hogy életünket védje, gazdagítsa, s elvezessen az Atyához!

 

         pl. Közlekedési jelzőtáblák segítenek a cél elérésében; Szülők tiltó parancsai a gyermek érdekében

         Gyökössí E. - sorompók

 

         b/ Érvényesek-e még ma is ezek a kb. 3.000 évvel ezelőtti parancsok?

         Az ember tudása, technikája sokat fejlődött, de szíve ugyanaz maradt. Ma is hajlunk a rosszra, képesek vagyunk a világot és egymást pusztítani. Ezért van szükségünk az értünk való, életünket védő isteni parancsokra!

 

Befejezés

         Köszönjük meg Atyánknak, hogy törvényei által utat mutat az emberi és örök életre, köszönjük meg az Ő Egyszülött Fiát, aki megmutatta, hogyan lehet Isten- és emberszeretetben élni, s kérjük a Szentlelket, hogy legyen életünk iránytűje Isten szeretetből adott Tízparancsolata!

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

2. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

3. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

4. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.

► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!

mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu

6. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés

► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.

munkaeroberles.hupont.hu

7. Polgári Búcsúztató - Zombor Zsuzsanna

► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés az Ország egész területén! 70-385-0914

memento.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. TESZTBAZÁR

► www.tesztbazar.hupont.hu

tesztbazar.hupont.hu

2. JenFe testsúlykontroll tapasz

► a szép alakért, mellyel könnyen eléri a kívánt testsúlyt diéta, és fogyókúra nélkül. Beállítja a helyes anyagcserét, méregtelenít, lebontja a zsírpárnákat, csökkenti a narancsbőrt, vitalizál, javítja a koncentrációt, és a kedélyállapotot.

fogyni-jenfe.hupont.hu

3. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

4. MINDEN AMI CSAJOS

► Szia itt mindenre rá találsz ami cukiképekkel vagy idézetekkel kapcsolatos nézegess bátran keresgélj ! Remélem tetszik majd !

idezetek-cukikepek.hupont.hu

5. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

6. Szoptatás, mellszívó, Szoptatás Medela mellszívó, Szoptatás Avent mellszívó

► Elengedhetetlen eszköz a mellszívó,hiszen az anyatej a legfontosabb táplálék a baba számára.

szoptatas.hupont.hu

7. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

8. ♥♥●• •●• Csak tiniknek.! =P●• •●•♥♥

► Nézz körül !!;)

tinikweboldala.hupont.hu

9. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

10. TextilPont | lakástextil, függöny, patchwork méteráru

► Lakástextil méteráru. Minőségi, igényes termékek olcsó áron. Gyors csomagküldés, személyes átvétel.

textilpont.hupont.hu

11. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

12. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

13. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

14. Vízvezetékszervíz

► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com

vizvezetekszerviz.hupont.hu

15. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

16. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

17. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

18. Kútfúrás házilag - Fúrj magadnak saját vízkutat! Házi kútfúrás

► Kútfúrás házilag, avagy készítsd el magad a kutadat. Házilagos kútfúrás.

kutfurashazilag.hupont.hu

19. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

20. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

21. Jóban Rosszban

► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.

jobanrosszban-love.hupont.hu

22. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

23. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

24. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

25. ERDÉLYBE UTAZZ

► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA

erdelybeutazz.hupont.hu

26. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

27. LOVE MOON-ANIONOS INTIM BETÉTEK, VÉDIK EGÉSZSÉGÉT

► Az egyedülálló anionos csíknak köszönhetően a Love Moon termékek használata javasolt a mindennapi higiéniában és a menstruáció ideje alatt.

lovemoonbetet.hupont.hu

28. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

29. PRIVÁTBIZTOSÍTÁSOK

► Érdemes-e kötni biztosításokat, s mire? Mire kell figyelemmel lenni a lakossági biztosítások megkötésénél, s mit tehetünk mi annak érdekében, hogy kellő védelem alatt álljunk családunkkal együtt, s hogy megóvjuk nehezen megszerzett értékeinket?

privatbiztositasok.hupont.hu

30. D E K O R festés F A L R A

► Kuppis Enikő vagyok, grafikus, dekoratőr. Megszállottan keresem az üres felületű falakat.

designfal.hupont.hu

31. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

32. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

33. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

34. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

35. Hobby CNC , és 3D nyomtatás kezdők részére, az alapoktól

► Ezt a weboldalt azok számára készítem , akik most ismerkednek a CNC-vel kapcsolatos dolgokkal ,és nincs meg hozzá a háttér tudás , elektronikai, informatikai sem technikai szinten .

hobbycncalapok.hupont.hu

36. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

37. FERNANDO TORRES

► Focisták és Fernando Torres

focitorres.hupont.hu

38. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

39. LEPKEHÁZ IFJÚSÁGI ÜDÜLŐ BALATONSZÁRSZÓ

► Gyermektábor a Balatontól 200 m-re, a József Attila utca 26-ban.

annamarihotel.hupont.hu

40. Egészség egy korona az Ember fején, de csak a beteg Ember láthatja azt.

► Különböző energetikai technikákkal segítek gyógyulni az Embereknek.Különböző masszázs fajtákkal dolgozom és tanítom is őket.Mozgás szempontjából a Chi Kung-ot művelem és oktatom.Hiszem , hogy a nyugati orvoslás mellet és nem ellene kell dolgoznunk.

termeszetesgyogyitas.hupont.hu

41. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

42. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

43. Idézetek,képek

► Itt mindenféle idézetet megtalálsz..életről,barátságról,szerelemről...és kérésre is teszek fel

erdekesoldal.hupont.hu

44. Shakes & Fidget Tippek

► Tippek,Tanácsok.....

sf-tippek.hupont.hu

45. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola

► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!

morasulihatvan.hupont.hu

46. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. Telefonszám: 06-30/239-2954

► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.

eredetvizsgamiskolc.hupont.hu

47. Olaszországi Nyaralás Mobilklímás Lakókocsiban

► Nyaraljon nálunk Olaszország egyik legszebb kempingjében

olaszorszaginyaralas.hupont.hu

48. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

49. Kutya leírások:)

► Sok-sok kép kutyákról:)

dogskutyak.hupont.hu

50. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

51. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

52. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

53. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

54. Bucsa Sport Egyesület

► 5527 Bucsa, Kossuth tér 6., Telefon: 06-66-585-520, E-mail: bucsase@bucsa.hu, Számlaszám: 10701472-66369046-51100005

bucsase.hupont.hu

55. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

56. eZ vAn És KéSz

► ha lány vagy , és egyáltalán kíváncsi vagy erre az oldalra , akkor katt ide

ezvaneskesz.hupont.hu

57. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

58. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

59. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

60. REMÉNYIK SULISZÍNHÁZ

► a szombathelyi Reményik Evangélikus Általános és Művészeti Iskola színjáték tanszakosai oldala

suliszinhaz.hupont.hu

61. JUDYTA HAIKU

► költészet, irodalom, tárca, novella

judytahaiku.hupont.hu

62. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

63. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

64. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

65. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

66. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

67. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

68. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

69. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

70. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

71. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

72. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

73. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

74. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

75. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 20
Heti: 6
Havi: 191
Össz.: 50 454

Látogatottság növelés
Oldal: Tízparancsolat - Bevezetés
Maga László holnapja - © 2008 - 2025 - magal.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »