1.KEVÉLYSÉG & ALÁZAT
Bevezetés
Ha megkérdeznének valakit, melyik a legfőbb bűn, különféle válaszokat kapnánk. de talán kevesen mondanák azt, hogy a kevélység. Ez a főbűnök közül az első, a legnagyobb, erről és az ellentétes erényről, az alázatról elmélkedjünk.
Kevélység (Superbia)
Kevélység által az vétkezik, ki magát rendetlenül mások fölé emeli, Istennek a köteles tiszteletet meg nem adja és felebarátját megveti.
Szentatyák - A bűnök bűne, a Sátán bűne, Legsúlyosabb, legkomolyabb főbűn.
Aquinói Szent Tamás – Az egyik legsötétebb bűn
Más szóval büszkeség, gőg, hiúság!
Hagyományos teológia – Vágyakozunk arra, hogy észrevegyék bennünk a jót. Ha rendetlenség van bennünk, csak saját értékeinket látjuk, saját dicsőségünket keressük.
Ábrázolás – Oroszlánon lovagló nő
Ebből ered a lélek más rendellenessége is. A kevélység minden bűn végső forrása… az összes vétkek anyja és királynője.
Sir 10,7 – Minden bűnnek kezdete a kevélység, aki abban megmarad, eltelik átokkal, s az végtére elveszíti őt.
Szent Ágoston – Minden bűnök kezdete, vége és oka a kevélység. Nem is lehet egyetlen vétek kevélység nélkül… Radix et caput (A kevélység gyökere és feje minden bűnnek.)… A kevélység nem jár magában, a többi vétkek, mint szolgák utána járnak.
Isten és ember elleni bűnök forrása!
Pl. Mai önző kor (hitetlenség, gyermektelenség, beszéd stb.)
E bűn fenyegeti a keresztény híveket is, akik előre lépnek a hit útján. Ez soha nemcsak egyéni teljesítmény, hanem isteni kegyelem is!
Miért olyan veszélyes a kevélység? A kevélység bezár, szűk látókörűvé tesz. A kevély mindent saját kicsinyes szemszögéből néz. Saját érdekeit tartja szem előtt. Ő akarja elfoglalni Isten helyét, saját dicsőségét keresi. A kevélység lelki vakság!
Nemcsak az kevély, aki többre tartja magát, mint ami, hanem aki csak önmagát nézi.
|
Példa – Egy csoport ül a buszon, s fönséges vidéken haladnak át, de lehúzzák a sötétítőt az ablakokon és vitatkoznak, ki üljön elől. (Anthony de Mello) |
Dante – kiváló erkölcsi érzékkel - a Purgatórium legalsó szintjén a kevélységet helyezi el.
|
De nézd meg jól csak: mint megannyi törpe jön mind a kő alatt görbülve kétrét; már látni: mellüket verik gyötörve.” Ó, gőgös keresztények, balga népség, kinek elbízott, nyavalyás elmétek a visszás útban veti reménységét! Nem látjátok, hogy az ember mi? Féreg, (Divina Comedia – Purgatórium; 10. ének) |
A gőgösök súlyos köveket cipelnek hátukon, s az lenyomja őket a földig. Akik mindig magukra tekintettek, most a földet nézik. Megalázzák őket. Ők valótlan világban éltek és a valósággal kell kegyetlenül szembesülniük.
Másrészt a kevélység szörnyű teher. Amikor valaki csak önmagát nézi, nem tudja magát odaadni. Súlyos teher ez.
Pázmány Péter – Ha valaki élete első vagy utolsó napját szem előtt tartja, lehetetlen, hogy kevély legyen… Születésünkkor mezítelenek vagyunk és sírunk. Életünk csak egy pontnyi. Annak is felét éjjeli álomban töltjük… A földkerekség olyan Isten előtt, mint csepp vizecske és kis porocska… De talán lelki jóságunk indít kevélységre? Magunktól minden jóra elégtelenek vagyunk
Lk 14,11 – Minden, aki magát felmagasztalja, megaláztatik.
1 Kor 4,7 – Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel?
Alázatosság (Humilitas)
Az alázat abban áll, hogy elismerjük gyarlóságunkat és bűnös voltunkat, minden jót Istennek tulajdonítunk, magunkat pedig csekélynek tartjuk.
A kevélység ellenszere - ez azzal ellentétes erény - az alázat. Az alázatot gyöngeségnek tekintjük. Mit is jelent ez valójában?
A latin humilitas (alázatosság) az „humus” (= föld) szóból ered. Az alázatos személy az, aki közel áll a földhöz, aki helyesen értékeli a világot. Tudja, hogy ő teremtmény, aki csak porszem az idő óceánjában, de mégis fontos, mert Isten gyermeke, akiért meghalt Jézus Krisztus a kereszten! Az alázatos nem felejtkezik el Istenről, csodálja, értékeli az Ő világát, s tudja, hogy mivel Isten mindenki Atyja, ezért a másik ember a testvére.
A kevély „én-központú” áll, az alázatos „Isten-központú”. Ez a nagy különbség!
Júd 9,16 – Az alázatosak és szelídek könyörgése tetszett mindenkoron.
1Pét 5,5 – Legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
Nagy Szent Gergely pápa – Az alázat minden jónak anyja (Virtutum mater).
Szent Ágoston – Krisztus nem mondotta: Tanuljatok tőlem világot teremteni, halottakat föltámasztani, csodákat művelni a földön, hanem: Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és irgalmas szívű.
Mennél erősebbnek kell lenni egy épületnek, annál mélyebbre kell alapját leásni… Az alázatosság legyen minden cselekedetünk fűszere.
Nincs egyéb út az igazságra és mennyei boldogságra csak ez. Első az alázatosság, második az alázatosság, harmadik az alázatosság és valahányszor kérdezed, annyiszor mondom, nincs egyéb útja a mennyországnak, mint az alázatosság.
Szent Bonaventúra – A telt kalász lehajtja fejét, az üres ellenben egyenesen áll. Így hajlik meg az alázatos lélek is.
|
Példák: Asziszi Szent Ferenc – A legnagyobb bűnösnek mondta magát, pokolra érdemesnek. Társai megjegyezték, vannak gyilkosok, rablók, más nagy bűnösök. Ferenc válasza: Ha Isten csak feleannyi kegyelmet adott volna nekik, jobban szeretnék Őt és hívebben szolgálnák! |
|
Isten megmutatta egyszer Szent Antal remetének az ördög hálóit, tőreit, kelepcéit mely az egész földet sűrűn behálózta. A szent jámbor megijedt és kérdezte: Uram, ki kerülheti el ezeket? Isten felelete: Csak egyedül az alázatosság. |
Szentírási példák
Ábrahám – Por és hamu vagyok.
Szűz Mária
Vö. Dante – Történjék velem szavaid szerint!
Jézus a jászolbölcsőtől a Golgotáig (Vö. Fil 2 Krisztus-himnusz)
Pázmány – Krisztus tanítása és példája
ismerteti meg. Ő az alázat Mestere. Először oly állapotba öltözött, hogy hozzánk hasonló lett… Erre tanított… Lábmosás… Mindent az Atyáénak vallott, ami jót tett… Kinevették, csúfolták, de mindezt alázattal viselte… Nem haragudott, bosszút nem állt…Mint alávaló gyilkost, latrok fejedelmét feszítették keresztre. .. Színeváltozásakor három tanítvány volt vele, a Kálvárián mindenki láthatta.
Befejezés
Kérjük Istentől az alázat lelkületét! Imádkozzunk térden állva, leborulva! Templomban térdhajtás, táérdelés!
Tegyünk naponta/hetente valami jót, amit más nem lát, tud és értékel! A szeretet önmagában is alázat, mivel azt gyakorolva lemondunk magunkról!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu 2. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL. ► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI! mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu 3. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés ► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal. munkaeroberles.hupont.hu 4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház! ► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit. malyiszallas.hupont.hu 5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest ► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját. meszarosredonyos.hupont.hu 6. Medencefűtés ► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával. medencefutes.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 7. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 11. Miley Cyrus:) ► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt! crazyladys.hupont.hu 12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 13. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 17. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu 18. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 19. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 20. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 21. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 23. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 24. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 25. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu ► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon! imadjukselenat.hupont.hu 27. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka mercedes-alkatreszek.hupont.hu 28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 29. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 30. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 31. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 32. tuti receptek ► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt konyvesrecepteket.hupont.hu 33. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 34. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK! ► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT! meregtelenites.hupont.hu 35. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 37. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 38. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 40. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 41. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 42. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 43. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 44. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu 45. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ ► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE! fence.hupont.hu 46. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel ► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes. numizmania.hupont.hu 47. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu 48. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON ! mindentbekeritek.hupont.hu 49. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok ► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről? linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu 50. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu ► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA soderdepo.hupont.hu 52. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 53. PRO-SPORT 2 ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. prosport-ketto.hupont.hu 54. PRO-SPORT 3 ► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC pro-sportharom.hupont.hu 55. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár ► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246 panoramaapartman.hupont.hu 56. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít.. ► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít. szentrita.hupont.hu 57. VICTORY DEKOR ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 58. Scarlett..."Holnap új nap virrad"... ► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet... scarlett.hupont.hu 59. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 60. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO seat-alkatreszek.hupont.hu 61. PASSO ► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA... passo.hupont.hu 62. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok ► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére bardudvarnok.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 64. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 65. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/ zsuzsannamama.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 67. Lindyke oldala ► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road lyndy.hupont.hu 68. DÖRMI KERTÉSZET ► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik. dormikerteszet.hupont.hu 69. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai ► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot." galambasz.hupont.hu 70. SATVEDA ► IGAZTUDÁS sadvidya.hupont.hu 71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. kreativcikkek.hupont.hu 72. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu ► Magyarország települései képeslapokon mokepeslapok.hupont.hu 74. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 75. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!